Elkezdik

 2008.01.22. 14:58

Január 23-án kezdi a felkészülést a Sárvár Fc. A játékoskeretben egyelőre két változás nevezhető biztosnak: Pajor Ausztriába távozik, míg a középpályára egy ZTE nevelésű játékos érkezett. A fiatalember Szombathelyen tanul,ezért választotta a Rába partiakat. Az edzések egyelőre teremben zajlanak, hétvégén viszont két napos büki teremtorna vár a fiúkra.

Kinizsi 2007

 2008.01.06. 15:12

2007 változatos és sikeres év volt a Sárvári Kinizsi Sport Egyesület életében. A hat szakosztály mindeggyike ért el sikereket a mögöttünk hagyott esztendőben. Atlétikában Márki Győző az országos bajnokságok során korosztályában több aranyérmet is nyert. A veterán világbajnokságon pedig nyolcadik helyet szerzett tízpróbában. A tájfutók a megye legnépesebb ilyen jellegű szakosztályával büszkélkedhetnek, ők szintén több első hellyet hoztak haza a különféle versenyekről. A Kék Golyó Teke Szakosztály az NB2-ben szerepel. Ennek tagjaként Baranyai Ernő első helyet szerzett a senior bajnokságban. A természetbarátok különböző túraversenyeken vettek részt 2007-ben, ahol öt második és négy harmadik helyet szereztek. Hosszú idő után újjáalakult a labdarúgó szakosztály is, mely a megyei bajnokság harmadik vonalában a második helyről várja a tavaszi folytatást. A csapat célja már a megyei másodosztály.

A kézilabda fennállása legeredményesebb évét zárhatja 2008-ban. Ehhez kellett Horváth János munkája aki 2007-ben az év utánpótlásedzője lett Magyarországon. A szakember a nagycsapat mellett a fiatalokkal is foglalkozik, idén már névadó szponzort is kapott az utánpótláscsapat Sárváron.

Gratulálunk és Hajrá KINIZSI!!!!!

Szombaton immár másodszor rendezik meg Sárváron a Markó Miklós sakk emlékversenyt. Az eseménynek a Gárdonyi Géza Általános Iskola ad otthont reggel 8.30-tól. Az általános iskolások részére kiírt svájci rendszerű versenyen hatfős csapatok szerepelnek. Havasi József a Sárvári Sakk Club képviseletében elmondta, hogy mintegy száz résztvevőre számítanak.

950

 2007.12.03. 19:32

A Sárvár FC kapusa Tóth Jenő 950 perc elteltével kapott gólt a bajnokságban. Az utolsó, Veszprém ellen elhalasztott hazai találkozón öngóllal vették be csapattársai a hazai hálóőr kapuját, így nem lett meg a bűvös ezres határ. Ennek ellenére Jenő a Bakony csoport összes találkozóján pályára lépett kapusok között a legjobb helyezést érte el az őszi találkozókon. Hasonló tavaszi folytatást! HAJRÁ SÁRVÁR!

Ősszel az utolsó

 2007.11.29. 15:09

A SZESE Győr együttesét fogadják az őszi szezon utolsó találkozóján a Sárvári Kinizsi női kézilabdázói. Horváth János együttese már teljesítette a bajnokság első felére előírt feladatot. A csapat tíz pontot szerzett és nincs kieső helyen, így nyugodtan várhatják a győrieket. Pozítív változások történtek az utánpótlás terén, ahol egy főszponzornak köszönhetően országos serdülőbajnokságban edződhetnek a sárvári fiatalok. A csütörtöki vendégek egy ponttal előzik meg a vasiakat, így igazi rangadóra van kilátás ma este fél héttől Sárváron.   

Sopron is meghódítva

 2007.11.26. 10:59

FC Sopron- Sárvár Fc 0:2

A sárváriak utolsó előtti ideji mérkőzésüket Velladics és Sinka góljaival nyerték meg. DEcember elsején a Veszprém ellen zárnak a fiúk, hazai pályán.

Győzelem!

 2007.11.25. 12:00

A lányok hozták a kötelezőt!

Sárvári Kinizsi SE- Körmendi Dózsa MTE 28:25

Ifi.:28:19

Rangadó!

 2007.11.24. 12:16

Szombaton a kézilabdáé a főszerep Sárváron. A Kinizsi a Körmendi Dózsa együttesét fogadja 16.30-tól. A haza csapat a mérkőzés esélyese, annál is inkább, mert a vendégek pont nélkül sereghajtók. 

A Flextronics nem játszik a hétvégén, a Sárvár Fc a Sopronhoz látogat, ahol az utolsó őszi fordulót játsza le Haraszti Zsolt csapata. A dolog pikantériája, hogy december első napjaiban is pályára lép az együttes. Ekkor pótolják a Veszprém elleni elmaradt mérkőzést. 

Hóhelyzet!

 2007.11.19. 08:41

A pálya használhatatlansága miatt elmaradt a Sárvár FC vasárnap délutáni bajnokija a Veszprém ellen. A Sárvár FC sporttelepén havas, latyakos talaj fogadta a csapatokat, így a játékvezető úgy döntött, hogy nem lesz mérkőzés. A szövetség már pénteken felvetette annak a lehetőségét, hogy Veszprémben rendezzék meg a bajnokit. A vasiak ebbe bele is mentek, ám a veszprémiek nem tudták volna biztosítani a műfüves pályát vasárnapra. A megyei csapatok közül egyébként csak a Celldömölk és a Vép játszott a hétvégén, mindketten egy- egy pontot szereztek. Az elmaradt meccsek pótlásáról a hét elején határoznak.

Győzött a Kinizsi!

 2007.11.12. 12:58

Két döntelten után szombaton az Egyházashetye ellen 2:1-re diadalmaskodott a Sárvári Kinizsi megyei harmadosztályban szereplő labdarúgó csapata.

Iksz Zalaegerszegen!

 2007.11.11. 17:57

Ikszelt a Sárvár FC a listavezető ZTE második csapatának otthonában az NBIII mai játéknapján. ZTE II- Sárvár FC 0:0

NBII-es női kézilabda forduló

 2007.11.05. 17:23

A hölgyek NBII-es kézilabda bajnokságában továbbra is hullámvölgyben a Sárvári Kinizsi és a Körmendi Dózsa. A sárváriak ezúttal a VKL SE Győr otthonában szenvedtek sima 33-24-es vereséget, ezzel immáron három mérkőzés óta nyeretlen Horváth János csapata. A körmendiek is Győrben kaptak ki, a Győrújbarát együttese 24-22-es végeredménnyel küldte haza a vasiakat,akik továbbra is nyeretlenek az idei pontvadászatban. A Büki Tk viszont továbbra is menetel, ezen a hétvégén a Mosonszolnokot verték 35-29-re Mátés István tanítványai. A negyedik vasi csapat, a Celldömölk  is hetek óta szépen szerepel, ezúttal 28-22-re verte az Alsóörs csapatát. A táblázatot még mindig a Bük vezeti, a CVSE a harmadik, míg a Kinizsi újabb vereségével immár csak a hetedik. A sereghajtó továbbra is a Körmendi Dózsa, nulla ponttal.

Itthon a Flextronics KSZC

 2007.11.02. 16:17

A Nagykanizsát fogadja a sárvári Flextronics KSZC NBI/B-s kosárlabda csapata ma este a Tinódi Gimnázium csarnokában. Szájer József együttese jól kezdte a szezont egy vereség mellett három győzelmet arattak a sárváriak. Hazai pályán a Nagykanizsa ellen is a győzelem a cél, aminek kivívásában nagy szükség lesz a hazai szurkolók biztatására.
Az összecsapás 19 órakor kezdődik Sárváron.

Hatodik a Kinizsi

 2007.10.30. 13:12

A vasárnap elvesztett megyei rangadó után a hatodik helyre csúszott vissza a Sárvári Kinizsi NBII-es női kézilabda csapata a táblázaton. A celldömölkiek 21-26-ra verték a mieinket Ikerváron. Az ellenfél edzője Salamonné Csótár Adrienn főleg a sárváriak bal oldalát dícsérte a mérkőzés után és sok sikert kivánt csapatunknak a bajnokság további részében.

Szupermaraton!

 2007.10.25. 17:22

Sárvári futó is részt vett az idei Bécs- Pozsony- Budapest szupermaratonon. Szakos Péter a Sárvári Kinizsi futója meghívott sportolóként vett részt az eseményen. A Király Sportlétesítmény csapatának tagjaként a sárvári futó 109 km-t tett meg a verseny öt napja alatt. Elmondása szerint sikerült javítania tavalyi idején, így elégedett lehet idei teljesítményével. A 160 induló csapat közül a vasiak a 96.helyen végeztek, míg saját korcsoportjukban az előkelő nyolcadik pozíciót szerezték meg.  

Futás a fürdőtől- fürdőig!

 2007.10.21. 23:21

November 3-án Sárvár- Fürdő Félmaraton harmadszor! Bővebb információ az alábbi oldalon!

http://gportal.hu/portal/sarvarikinizsise/

Pontot hoztak a zöld- fehérek!

 2007.10.21. 23:15

A tavaly még NBII-ben szereplő Héviz otthonából hozták el az egyik pontot a sárváriak!

Hévíz- Sárvár Fc 0-0

Az NBIII Bakony csoportjában szereplő gárda vasárnap a Hévíz otthonában lép pályára. A két együttes közül a mieink a tabella második helyén állnak, a zalaiak a bronzérmes pozícióból várják a mérkőzést. A sárváriak biztosan nem számíthatnak az eltiltott Pajor és Fábián játékára. Rajtuk kívül kérdéses Sinka Gábor és Marian Marius szereplése is.

Kedden újabb forduló következik a harmadik vonalban. Haraszti Zsolt tanítványai a Csornával csapnak össze. A találkozó 14.30-kor kezdődik Sárváron.

Győztek a kosarasok!

 2007.10.20. 08:37

Négyből három mérkőzését nyerte meg a Sárvári Flextronics Kszc Férfi kosárlabda együttese az idei bajnokságban. A sárváriak pénteken az eddig nyeretlen bonyhádiak otthonából távoztak győztesen.

B-Beton Bonyhád- Flextronics KSZC 88-91 (19-28;17-25;28-19;24-19)

Szép volt fiúk!

Idegenben a Fleki

 2007.10.19. 13:42

A Flextronics KSZC ismét idegenben lép pályára ma este. A fiúk már délben útra keltek a mérkőzés színhelyére, Bonyhádra. A két csapat közül a vasiak kezdték jobban a szezont, Szájer József csapata három összecsapásából kettőt megnyert. A Bonyhád eddig még nyeretlen. A sárváriak a héten keveset edzettek, valamint Szlávik Mátyás hiánya is nehezíti a helyzetet. Ennek ellenére győzelemt remélhetük a fiúktól ma este.

Szavazás

 2007.10.19. 11:12

Szavazással bűvült oldalunk!

Tagfelvétel

 2007.09.27. 17:15

Tagfelvételt hírdet a Sárvári Shotokan Karate Egyesület. A Németh Rórbert 3. danos mester irányításával müködő egyesület minden évben két alkalommal várja a jelentkezőket. Jelenleg több mint félszázan edzenek rendszeresen Sárváron. A legjobbak versenyeken is képviselik a fürdővárost. A nyári holtszezon után októberben diákolimpián, novemberben pedig egy országos versenyen teszik magukat próbára a shotokan sárvári művelői.

SFC Baráti Kör az IWIW-en

 2007.09.27. 15:13

Az egyik közösségi portálon is tagokat toboroz az SFC. A sárvári labdarúgóklub hívei így még több információt tudhatnak meg az NBIII-as labdarúgó együttesről. Az elképzelések szerint a heti hírlevélnek köszönhetően a drukkerek  pontosan tudnák a csapattal kapcsolatos programokat(mérkőzés,ellenfél,időpont),információkat. A Sárvár Fc jelenleg ezerrnél is több ismerőssel rendelkezik az iwiw-en. Az ötletgazdák a baráti körrel szeretnék demonstrálni, hogy a klubnak szüksége lenne egy saját honlapra. 

Pályagondok

 2007.09.27. 13:25

Sárvár fejlődik! Ezt a mondatot gyakran fogalmazzák meg Vas megye második legnagyobb településével kapcsolatban. Az idegenforgalom alapvető Sárvár jövőjének szempontjából. Manapság ez elképzelhetetlen megfelelő sportolási, rekreációs lehetőségek nélkül. Mi van Sárváron? Ha őszinték akarunk lenni, semmi. A csónakázó tavi sportpályák minősége a néhány évvel ezelőtti felújítás ellenére is siralmas. (A "csótó" ennek ellenére az utóbbi években tényleg gyönyörű lett) A pihenni vágyó turisták még csak- csak találnak sportolásra alkalmas helyet, de mi van a sárvári fiatalokkal? A kosarasokkal, focistákkal, atlétákkal stb.? Októberben immár több éve Szombathelyen rendezik a Tinódi atlétikai kupát, amely nem mellékesen már Pünkösty Huba emlékverseny is. A "fürdővárosban" nincs hiteles atlétikai pálya. A gimnázium lerobbant sporttelepét fel lehetne újítani erre a célra, de még a tervek sem tudnak megszületni. 

A 12/24 órás maratont még megtűrik, de ennél jóval nagyobb támogatás kellene a turizmus érdekében.

A lovassportot belátható időn belül fel kell virágoztatni, mert nemcsak Bük, de már Szombathely is rengeteg vendéget csalogat el Sárvárról. A díjugrató versenyek rengeteg embert vonzanak egy településre. És akkor még nem beszéltünk a mindkét polgármesterjelölt kampánya során hangoztatott városi sportcsarnok létrehozásáról. Nem csak a kosárlabda miatt. Koncertek, mazsorett találkozók is lehetnének ott, ha már a turizmusról beszélünk. A fürdő egymagában nem tartja el a várost. Sárvár fejlődik!      

Wolf Dávid távozik

 2007.09.11. 12:12

Információnk szerint Wolf Dávid szeptember 15-én távozik a Sárvári Flextronics KSZC kötelékéből. A kosaras a hírek szerint Budaörsre igazol. A sárvári kosárcsapat részéről egyelőre nem erősítették meg az információt.

süti beállítások módosítása