Három és fél év után távozik a Sárvár Fc edzője Haraszti Zsolt. A Rába parti együttes a tavaszi idényben nyújtott, az őszinél gyengébb teljesítménye miatt csak az ötödik helyen végzett az NB3 Bakony csoportjában. A zöld- fehérek sokáig harcban voltak a dobogoért, ám végül még a negyedik helyről is lecsúszott a gárda. A klub és az edző közös megegyezéssel döntöttek a váltás mellett. Az még nem tisztázott, hogy Haraszti más pozícióban marad-e a Sárvár FC-nél. A sárváriakat a következő szezonban az idáig a Büköt irányító Németh József készíti fel.

Belgrádban, Szerbia fővárosában rendezték a JKA Korosztályos Karate Európa Bajnokágot május végén. Vas megyéből összesen hatan, köztük két sárvári karatés vett részt a viadalon. A Sárvári Shotokan Karate Egyesületet Németh Viktória és Dabis Gábor képviselték a 16 ország versenyzőit felvonultató EB-n. Gábor a kadett fiúk egyéni KATA küzdelmeiben a 8-16. helyért a harmadik körben maradt csak alul. Németh Viktória pedig bronz éremmel tért haza Szerbiából. A magyar válogatott összességében négy arany, kilenc ezüst és tizenegy bronz érmet szerzett.

 

 

 

A remény hal meg utoljára

 2009.06.02. 09:26

Novák János a sárvári Univerzálpack Flextronics KSZC NB1/B-s férfi kosárlabda csapatának ügyvezetője a héten kezdi meg a tárgyalásokat a társnévadó szponzor Flextronicsszal. A csapat hosszú idő után idén nem jutott be a másodosztályú bajnokság felső házába, a játékosok az idény nagy részében fizetés nélkül játszottak. A csapat vezetése a szezon végén ezt külön megköszönte mindenkinek és reménykedik benne, hogy lesz folytatása a kosárlabdának Sárváron- mondta el Novák János. Ennek alapfeltétele, hogy a holtidényben újabb szponzorokat vonjanak be a támogatói körbe. A játékosokkal, valamint Szájer József vezetőedzővel ezt követően ül le tárgyalni az 1995-ben alapított klub elnöke.

Nem épül atlétikai pálya

 2009.06.01. 07:23

Továbbra is atlétikai pálya nélkül a város. A Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi- Vendéglátói Szakközép Iskola udvarára tervezett pálya egyelőre biztosan nem fog megépülni. A Gyöngyös parton található, korábbi mini sporttelepről azért kellett kiköltözniük a középiskola diákjainak, mert az egyik helyi gyár terjeszkedési szándékkal megvette a területet az önkormányzattól. Ekkor a gimnázium vezetése azt az ígéretet kapta, hogy az iskola udvarán egy sportolásra alkalmas atlétikai pályát alakíthat ki.Erre egyelőre nincs pénz,a diákok így továbbra is a siralmas állapotban lévő régi pályát használhatják, mivel az említett gyárnak meg a tervezett terjeszkedésre nincs pénze. Két szék közé a padlóra...

Túl a Kaszásokon

 2009.04.23. 13:08

Az NB1/b-s férfi kosárlabda bajnokság 9-16. helyéért zajló rájátszásábansikerrel vette az első akadályt a Uniberzálpack Flextronics KSZC, amely az Óbudai Kaszásokon jutott túl. Az idényben folyamatos anyagi gondokkal küzdő sárváriak az elvesztett első találkozó után odahaza kiharcolták a továbbjutást és készülhetnek a Szeged elleni páros mérkőzésre, amelynek az első felvonása május 8-án lesz a Tisza parti városban. A visszavágóra -remélhetőleg Sárváron- két nappal később, május 10-én kerül sor.

NB1/b-s férfi kosárlabda bajnoki rájátszás a 9-16. helyért:

Óbudai Kaszások- Univerzálpack Flextronics KSZC Sárvár 88-77

Univerzálpack Flextronics KSZC Sárvár- Óbudai Kaszások 72-59

Nagy hal rögtön az elején

 2009.01.20. 18:10

Január 26-án kezdi meg felkészülését a Sárvár Fc. Az NBIII-as alakulat első edzőmérkőzésére a tervek szerint január 28-án az Újpest FC ellen kerül sor a szombathelyi Király Sportlétesítmény műfüvesén. A meccs délután egy órakor lesz.

Címvédés

 2009.01.13. 11:22

Az elmúlt hétvégén lezajlott városunk egyik hagyományos téli teremlabdarúgó tornája, a Várkapu kupa. Az kupát végül a Pacsi Trans vihette haza, miután a döntőben legyőzte a szintén jó erőkből álló Várkapu együttesét. A kétnapos torna legjobb játékosa a brazil Roni lett.

Jó csapatok, jó futball

 2008.12.16. 10:20

Az elmúlt hétvégén megkezdődtek városunkban az immár hagyományos Horváth Zoltán Labdarúgó Emléktorna küzdelmei. A 18 csapatot hat hármas csoportba osztották. A folytatás ezen a hétvégén lesz, amikor is többek között olyan labdarúgókat láthat a nagyérdemű, mint Bárányos, aki idén a Nyíregyháza csapatában futballozott, de sokat játszott a Budapest Honvédban és a francia bajnokságot is kipróbálhatta.

Erős közepes

 2008.12.12. 08:24

A körmendi edző, Vilics Tamás irányításával a hetedik helyen várhatja a február végi folytatást a Sárvári Kinizsi női kézilabda csapata. Az együttes szereplése 50%-nál is jobb, hiszen öt győzelem mellett két döntetlennel és négy vereséggel zárta a pontvadászat első felét. vilics Tamás elmondása alapján bizonyosan lesz változás a keretben, de egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni ezzel kapcsolatban. A lányok január közepén állnak újra edzésbe, így bő egy hónapos felkészülési időszak vár majd a csapatra.

Újra a helyes úton!

 2008.12.06. 13:17

A múlt heti kisiklás után pénteken ismét győzelemmel örvendeztetett meg minket a Fleki! A sárvári kosarasok Koma Dani régi- új együttesét a Nagykanizsát gyűrték le a bajnokság 10. fordulójában. A győzelem- vereség mutató ezzel 9-1-re módosult. Csak így tovább!

Eredmény: Univerzálpack Flextronics KSZC- Kanizsai KK 91-79

Hozták a kötelezőt!

 2008.12.04. 11:53

Január 20-a körül kezdi meg a tavaszi felkészülést a Sárvár Fc. A Rába partiaknál egyelőre nincs távozó, a hírek szerint Koronczai is marad. A fiatalokra a folytatásban is számít Haraszti Zsolt, aki elégedett a csapat őszi szereplésével. A szezon előtt 30 pontot tűzött ki a gárda elé, ebből 29-et szereztek meg Sinkáék. A téli szünetben a tervek szerint a klubház felújításával is végeznek a szakemberek.

Hibátlanok!

 2008.11.16. 11:59

                                            1. Veszprémi Egyetem770666 - 5511.000 
 2. Univ.Pack-Flextronics KSZC770601 - 5081.000 
 3. Kanizsa KK-DKG EAST761694 - 5640.929 
 4. SMAFC-NYME761603 - 4950.929 
 5. Bonyhádi KSE752637 - 5680.857 
 6. Bp. Honvéd725547 - 5470.643 
 7. Pápai KC725564 - 6240.643 
 8. ELITE Basket Törökbálint725585 - 6680.643 
 9. Ceragem Kozármisleny SE615460 - 5160.583 
 10. ENTERNET-PEKOSI615485 - 5740.583 
 11. Budafoki KK716532 - 6180.571 
 12. Fehérvár Kodolányi KC716505 - 6460.571 

 

A sárvári kosárlabda csapat immár nyolc mérkőzés óta veretlen!(A táblázat még a legutóbbi, a hetedik forduló után készült)A mieink a Bonyhádot verték meg hazai pályán, ezzel minden idők legjobb sárvári rajtját produkálták!

Frissítés!

 2008.11.11. 16:55

Mostantól megint beindul a vérkeringés! Folyamatosan frissülő szavazással, sárvári sportot boncolgató eszmefuttatásokkal. Ti is szóljatok hozzá bátran!

Elsőként talán annyi, hogy Baranyai József elnök és Varga Jenő elnökségi tag lemondott a Sárvár Fc-nél. Erre egy az országgyűlés által elfogadott törvény kötelezte őket, mivel ellenkező esetben városi képviselői mandátumuktól kellett volna megválniuk. Baranyai elnök úr továbbra is aktivan tevékenykedik a sárvári labdarúgásért, az elnöki tisztséget átmenetileg a technikai vezető Horváth István tölti be.

Kupavereség és kiesés

 2008.08.10. 11:18

Nem sikerült továbbjutnia a Sárvár Fc-nek, miután szombaton 2:1-es vereséget szenvedett a Soproni VSE vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján. Így az is eldőlt, hogy idén sem jön nagy csapat Sárvárra tétmérkőzést játszani. Marad a bajnokság, ahol akár a soproniaknak is vissza lehet majd vágni.

Stieberek Angliában

 2008.07.15. 08:10

Újabb sárvári labdarúgó Angliában. A 19 éves Stieber Zoltán után öccsét, a 16 esztendős Andrást is leigazolta az élvonalban szereplő Aston Villa. A tehetséges középpályást előbb is vitték volna az angolok, ám meg kellett várni míg András betölti a 16. életévét. A tehetséges játékos az Újpestben is játszott, de már akkor is az angliai karierre készült, többek között angol kéttannyelvű iskolát választott. Bátyja a 19 éves Zoltán immár harmadik esztendeje játszik Angliában. Az Aston Villa legutóbb a harmadik vonalban szereplő Yeovil Town együttesének adta őt kölcsön. Zoli azonban idén is Martin O'Neil csapatával kezdte meg a felkészülést Svájcban.

Átépítik az épületet

 2008.06.06. 05:37

Korszerűsítik a Sárvár Fc sporttelepén lévő klubépületet. A legfontosabb az öltözők és a nyílászárók korszerűsítése, hiszen így gazdaságtalan a további üzemeltetés. A képviselő testület döntése értelmében több mint 23 millió forint jut erre a célra. Baranyai József elnök elmondása szerint bízik abban, hogy három éven belül műfüves pályával is gazdagodik a város. 

Sok hasonló idényt!

 2008.05.27. 18:56

Úgy néz ki, hogy régen nem tapasztalt sikereket hozott a 2007-2008-as esztendő városunk sportjában. A kosarasok számomra meglepetés eredménnyel az NB1/B-s bajnokság harmadik helyén végeztek. Gratula a srácoknak és Szájer Józsinak is. Ki ne felejtsem Novák Jánost, aki végre talált egy újabb névadó szponzort, így a szezon második felében nyugodtan készülődhetett a csapat. Női vonalon is jöttek a sikerek. Horváth János irányításával akár ötödik is lehet a Sárvári Kinizsi NB2-es kézilabda együttese. A Sárvár Fc a levont pontok ellenére is a Bakony csoport élmezőnyéhez tartozott. Külön öröm, hogy erős volt a "sárvári vonal" is. A bajnokságban és a kupában a fiatalok is lehetőséget kaptak Haraszti edzőtől. Egy kevésbé közönségszórakoztató sportágban is hatalmas siker született: a Sárvári Sakk Club kivívta az NB1/B-s szereplést. Reméljük a szponzorok és a város is tud majd annyit áldozni, hogy a második vonalban mutathassák meg magukat az ifjak.

 

IKSZ

 2008.05.11. 10:45

Sárvár Fc- Héviz 0-0

A hazaiaknál hiányzott a két támadó Nagy és Sinka. Mindketten sárga lapok miatti eltiltásukat töltötték. A mérkőzésen megsérül Vadász, akinek lehet, hogy eltörött a kulcscsontja. A sérülések és eltiltások ellenére hétfőn győzni utazunk Csornára.

Színvonalas lehet a sportnap...

 2008.04.09. 18:00

...csak rajtunk múlik. Számtalan sportolási lehetőség közül válogathatunk az idei városi sportnapon. Valamennyi városi sportág képviselteti magát, ezen felül azon a napon rendezika 12/24 órás futóversenyt is. Garantált ajó hangulat, érdemes kilátogatni. Ja, az időpont pedig május 3-a lesz.  

Jó úton járnak

 2008.04.03. 11:17

94-66-ra gyöztek kosarasaink szerda este a Baja ellen. Ez a meccs volt a sárváriak első hazai fellépése a felsőházban, ahol eddig három találkozóból kettőt hoztak a fiúk. A következő megmérettetés vasárnap Tiszaújvárosban vár a csapatra. Jó lenne, ha egy szponzornak köszönhetően már egy nappal a mérkőzés előtt elutazhatna az együttes.

Univerzálpack Flextronics KSZC- Bajai Bácska FKE 94-66 

Meglepetések

 2008.03.31. 14:39

Legalábbis nekem. A Sárvár Fc idehaza kapott ki,a nem túl acélos Csesztreg gárdájától. Na, nem ez a leginkább szomorú tény, hanem az, hogy Horváth Lajos a csapat talán legrutinosabb tagja (csapatkapitány) két "beszólással" kiállítatta magát. Egyébként teljesen jogosan. Ja, és a támadójáték siralmasra sikeredett. A vereséggel egyébként egyáltalán nem változott semmi, továbbra is az élmezőny és a középmezőny között lebegünk a negyedik helyen. A csapat tehát hozza az elnökség által elvárt első nyolc hely valamelyikét. Azért nem írtam, hogy célt, mert a színtelen, szagtalan középmezőnybe kerülés egyáltalán nem nevezhető annak.

A hétvége másik meglepetése a Fleki,(vagy most már UNIFLEKI?) nem várt győzelme volt. A sárváriak az örök rivális Óbuda otthonában győztek. Abban az értelemben már nem született meglepetés, hogy az egész b csoport talán legjobb kosarasa,Koma Dani megint elengedte magát és 28 pontot szerzett a 87-ből. Valaki egyszer állítólag azt mondta róla: az a csapat nyeri a bajnokságot, ahová ez a srác igazol. Ez eddig nekünk nem jött be, de persze egyértelmű, hogy ennek csakis anyagi vonzatai vannak. Ha egyszer valaki úgy gondolná, hogy Sárváron NB1-es csapat kell, a feljutás kiharcolása okozná a legkevesebb gondot. Maximum tévedek...

Hetedik győzelmükre készülnek

 2008.03.01. 07:49

A múlt heti idegenbeli bravúr után most a Győrújbarátot akarja legyőzni a Sárvári Kinizsi NBII-es női kézilabda csapata. A Győri ETO harmadik csapata felett aratott idegenbeli győzelem csak akkor lesz teljes értékű, ha ma este sikerül megverni az aktuális ellenfelet. Horváth János a sárváriak edzője lát erre esélyt, de a találkozó végkimenetelét nem akarta megjósolni. Az mindenesetre biztos, hogy a Kinizsinek védekezésben minimum ugyanazt a szintet kell hoznia, mint a tavaszi idénynyitón Győrben. A találkozó 18.30-kor kezdődik az Alkotmány úti csarnokban.

Első meccs, első győzelem!

 2008.02.24. 11:13

Nagyszerű játékkal, elsősorban jó védekezésének köszönhetően 33-31 arányban győzött a Sárvári Kinizsi NBII-es női kézilabda együttese Győrben. Előzőleg az Audi ETO harmadik számú csapata számított a mérkőzés esélyesének, de Horváth János csapata képes volt meglepetést okozni.  

Nem szakad el a labdarúgástól

 2008.02.19. 10:43

Február 18-án ünnepelte 60.születésnapját Czeglédi Emil a Sárvári Kinizsi Labdarúgó Szakosztályának, majd a Sárvár FC technikai vezetője. A sportember 30 éves korától szinte megszakítás nélkül tevékenykedett a sárvári labdarúgásban. A megyei napilapot folyamatosan tudósította a Sárvár Fc eredményeiről.  Az idei szezon utolsó téli mérkőzésén, a Sárvár Fc- Veszprém találkozón dolgozott utoljára szeretett klubjánál. A jövőben elmondása szerint továbbra is látogatja a megyei labdarúgó pályákat. A nyugdíjas évekhez egészséget és sok boldogságot kivánunk Czeglédi Emilnek.

Repetára kényszerítve!

 2008.02.03. 13:53

Az immár Univerzalpack Flextronics KSZC Sárvár néven szereplő NB1/B-s kosarasok a társnévadó szponzor megjelenésével sem kerültek biztonságos anyagi helkyzetbe. A csapat költségvetéséből még mindig több mint 10 millió forint hiányzik. Az új szponzor egyébként 2008-ban biztosan támogatja a klubot. A sárváriakkal kapcsolatos hír, hogy meg kell ismételni a Székesfehérvár ellen egyszer már megnyert bajnokit. Az ellenfél arra hivatkozva óvta meg a mérkőzést, hogy az időjárási körülmények miatt nem tudtak teljes csapattal kiállni Sárváron. A fehérvári csapat anno busszal érkezett városunkba, ám a T-licenszes Albacomp játékosok saját gépkocsikkal vágtak neki az útnak. A hó miatt azonban nem tudtak eljutni Sárvárra. Ezek a játékosok saját felelősségükre indultak el autókkal, így nevetséges, hogy a szövetség nekik adott igazat az újrajátszás kérdésében.  

Az Univerzalpack Flextonics KSZC legutóbb a Budafoki KK-t győzte le 83-63 arányban.

süti beállítások módosítása